Történet

Az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Tanoda egyetlen osztálya, a műfaragászati tanműhely 1880. november 14-én nyitotta meg kapuit, az 1870-ben alapított Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde – a mai Képzőművészeti Egyetem jogelődje – szervezeti egységeként. Az intézmény ekkor az Andrássy úton, a (régi) Zeneakadémia épületében kapott helyet. Az 1880-90-es években sorra indultak az Iparművészeti Iskola újabb és újabb „szakosztályai": mintázás, ötvösség, fametszés, díszítő festés, rézmetszés, kisplasztika, díszítő szobrászat. A képzési idő az 1887/88-as tanévtől háromról öt évre emelkedett, a szakképzést ugyanis kétéves előkészítő tanfolyam alapozta meg.

A mind nagyobb szabású oktatási tevékenységet kifejtő, s mind több növendéket foglalkoztató intézmény többszöri költözés után 1896-ban méltó székhelyet kapott Lechner Ödön és Pártos Gyula Üllői úti Iparművészeti Palotájában, az Iparművészeti Múzeummal közös fedél alatt. Az ugyanekkor független intézménnyé vált Iskola sorra aratta a sikereket a nyilvános bemutatókon, többek között a millenniumi országos kiállításon. A nemzetközi megmérettetés is látványos eredményeket hozott: az intézmény mind az 1900-as párizsi, mind az 1902-es torinói világkiállításon aranyérmet nyert, az 1906-os milánói világkiállításon pedig nagydíjjal tüntették ki.

Az Iparművészeti Iskola oktatási profilja az évek során tovább gazdagodott; az 1911/12-es tanévtől a korábbi előkészítő és szakképzést a hároméves középiskolai és kétéves főiskolai tanfolyam rendszere váltotta fel. A tanrendben megjelent az irodalomtörténet, népművészet, neveléstan, társadalmi és gazdasági ismeretek, és már nők is látogathatták az Iskola valamennyi szakosztályát. Az intézmény 1914-től saját folyóiratot is kiadott, a Díszítő Művészetet, amellyel az általános ízlésnevelést országos szinten szolgálta az elkövetkező nehéz években is.
Az első világháború idején az Iskola tanárai és tisztviselői saját költségükön 100 ágyas hadikórházat szereltek fel az épületben; a betegek ellátásán túl kézműves oktatást szerveztek a háborúban megvakult katonák számára.

A tanácsköztársaság idején új nevelési koncepció nyomán radikális átszervezés kezdődött, de a rendszer bukásával a korábbi oktatási keretek álltak vissza. 1924-től az Iparművészeti Iskola ügyeit a két-két évre választott igazgató a négy főből álló, szintén választott igazgatói tanáccsal együtt intézte. A tanulmányi idő hat évre emelkedett: három évig tartott az alsófokú, másik háromig pedig a felsőfokú szaktanfolyam. 1936-ig tartott az igazgatói tanács rendszere, ekkor az oktatási struktúra is módosult: az első két év alapképzése a szigorúan vett szakmai ismeretek elsajátítását jelentette, önálló tervezési feladatokat csak a későbbi tanulmányi években kaptak a növendékek. Ebben az időszakban jelentősen bővítették és modernizálták az oktatás műhelyhátterét is.A második világháború idején mind nehezebbé vált, majd végül ellehetetlenült a tanítás. A romok eltakarítása után újrainduló oktatás szervezeti feltételei is megújultak: 1946-ban az iskola alsóbb évfolyamait középiskolai szintű Szépműves Líceumként leválasztották az intézményről. Az intézmény felsőoktatásra szakosodott része az Iparművészeti Akadémia lett, négyéves képzéssel és hat szakosztállyal: belsőépítészet, kerámia, grafika, textil, plasztika, ötvösművészet.

A 30-as évek óta kérvényezett főiskolai cím elnyerésére 1948-ban került sor. A hallgatók megnövekedett száma miatt 1954 őszén a Főiskola egy része átköltözött a Farkasdy Zoltán és munkatársai által alkotott Zugligeti úti épületbe. A 60-as évektől egyre bővülő külföldi kapcsolatok is segítették az oktatást, az intézmény munkáját számos nemzetközi szakmai szervezet méltatta; az Iparművészeti Főiskola sikeres működésének hivatalos elismeréseként 1971-ben egyetemi rangot kapott. Az oktatás szempontjainak a létező igényekhez való alkalmazását tűzte ki célul az a nagyszabású reform, amelyet Gergely István rektor indított 1983-ban. Az első két félév alapképzése általános elméleti, rajzi, forma- és anyagismereti oktatást és kreatív feladatok megoldását jelentette. A rostavizsgán továbbjutott hallgatók két szakirányt választhattak; a főiskolai szint befejezésével az egyetemi szintnek megfelelő mesterképzőben lehetett folytatni a tanulást.

1986-ban az Iparművészeti Főiskola volt az első állami intézmény Magyarországon, ahol lehetőség nyílt menedzserdiploma szerzésére. A tanárképzés feladatainak ellátására 1987-ben jött létre a Vizuális Nevelési Központ, amelyhez hozzátartozott a Főiskola kiállítóhelye, a Tölgyfa Galéria is. 1993-tól az oktatás visszaállt a ma is érvényben lévő hagyományos tanszéki rendszerre, építész, formatervező, szilikát, textil és vizuális kommunikáció tanszékkel. Az elméleti képzés továbbra is önálló intézet keretein belül zajlik, és külön intézetben maradt a posztgraduális rajz- és környezetkultúra szakos tanárok, illetve a művészeti és tervezési szakmenedzserek képzése is. 2000. január 1-jétől az intézmény elnevezésében is megjelent három évtizede elnyert egyetemi rangja; a posztgraduális fokozatszerzésre a doktori iskola nyújt lehetőséget. A Tölgyfa Galéria szerepét az épület lebontása miatt 2004-ben a Batthyány utcai Ponton Galéria vette át. 2005-ben az egyetem felvette Moholy-Nagy László nevét, így hivatalosan Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (röviden MOME) lett intézményünk neve.

2005-ben az egyetem döntött arról, hogy felveszi Moholy-Nagy László nevét, így 2006. március 30-ától a Magyar Iparművészeti Egyetem a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) nevet vette fel.

Egyetemünkön 2007 szeptemberében indult el a többciklusú képzés [alap (BA), mester (MA), doktori (DLA)], a bolognai folyamat keretében, melynek során az alapképzés bevezetését követően, 2010-ben indulnak először a MOME-n mesterszakok.

Az egyetem életében kiemelkedő jelentőségű változás, hogy 2010. szeptember 1-jén befejeződött az egyetem szervezeti struktúrájának átalakítása és létrejött az egyes szakterületeket összefogó intézeti struktúra: Design Intézet, Építészeti Intézet, Média Intézet és Elméleti Intézet.

Az alkalmazott művészetek hagyományaitól induló képzés területei az eltelt több mint egy évszázad alatt egyre bővültek; az ezredforduló oktatásának fő irányai: téralkotás, tárgyalkotás, képalkotás. A 130 éves fennállását 2010-ben ünneplő intézmény napjainkban a legszélesebb értelemben vett vizuális művészetek alkotóinak egyetemi képzése révén tölt be meghatározó szerepet az ország kulturális életében.